Végre magunkba szívtunk egy kis maori kultúrát

Az az igazság, hogy eddig még nem találkoztunk hagyományőrző maorikkal (csak szervezett drága programokkal, amikre nem fizettünk be), de most végre volt szerencsénk betekinteni ebbe a különös világba! Egy nagyon kedves, fiatalos nő (wellingtoni barátunk ismerőse, Donnának hívják) kinyitotta a kedvünkért egy igazi, s működő marae (közösségi ház) ajtaját! Odabent persze nem lehetett fotózni, de a kint készült képet mellékeljük: nem ér nevetni a szobron, Donna elmesélte, hogy híres maori vezér volt az illető, aki meglehetősen alacsony volt, viszont "nagyon jóban volt a nőkkel" :))

Bent pedig félhomály, gyönyörű faragott szobrok, mind-mind az ősök tiszteletére, s kézzel festett minták a mennyezeten, szőtt képek a falon, összetett, mély jelentésekkel, amiket Donna nem tudott kívülről, de egy prospektust adott, amiben mindent leírnak részletesen. Nekem egyik kedvencem a kék alapon rájákat ábrázoló motívum, ami gyakorta látható "élőben" Hongoeka vizeiben, apály esetén. Ez a motívum az emberek véget nem érő keresését is szimbolizálja a teljes megértés és az univerzum megismerése felé...
Donna elmesélte, hogy ha valaki meghal a közösségben, akkor 3 napig a marae-ban van mindenki, még ott is alszanak, és énekelnek az elhunyt személynek, s aztán felviszik a koporsót a közeli dombra, ami most is igen kaptatós volt, de régen még az út sem volt ilyen járható rajta! Odafent gyönyörű panoráma tárult elénk: olyan volt lenézni, mintha az egész óceán körülvett volna, s csak egy ugrás lenne beleugrani! Épp ezért választották ezt a gyönyörű helyet temetőül a helybéliek: hitük szerint innen, magasról a lélek könnyen el tud rugaszkodni a túlvilág békés tájaira.